MÉG TALÁLKOZUNK

 

     Kint igazi hideg, enyhén hull a hó. Mindenki siet, hogy minél előbb munkába, iskolába, vagy hogy, haza érjen. Én vagyok talán az egyetlen, aki most annyira nem óvatosan lépegetek, kerülgetem a pocsolyákat. Hetek óta készülök lelkileg, hogy végre rászánjam magam és elmenjek a fogorvoshoz. Nevessetek ki nyugodtan!Tudom, kibírom, de mégis. Gyerekkorom óta járok kezelésre, megszokhattam volna. Tudom, nem fáj, kibírom, mégis. Odaérek a rendelő elé, bemegyek. Az ajtón felirat. Fogorvos. …Rendelés…

  Az előtérben, a váróban 8-10 ember vár nyugodtan a sorára. Az arcuk ezt árulja el. Felnőtt, komoly „beteg” emberek. Türelmesen összeszedem magam én is, derűs, nyugodt, egykedvű arcot veszek fel. De …! Belül gyáva nyuszi vagyok! A helységben fűtenek, jó meleg van. Most veszem észre, mindenki pulóverben, zakóban várakozik. Kabát senkin. Egy középkorú férfi megmutatja nekem, hol a fogas. Megköszönöm. Csend van, várakozunk. Én is lehuppanok egy üres székre. Jaj! Végre ideértem. /gondolom/.

Mellettem a másik széken egy fehérkendős asszony ül.

-  Nem kell félni kedves! Gyorsan megy, ügyes a         doktornő. – szól hozzám.
-  Nem félek. – közlöm higgadtan.
-  Jó meleg van most. – folytatja.
-  Igen az a jó!
-  Nem mindenhol van ez így.
-  Tudom, tudom. / alakul a beszélgetésünk/.         Régóta vár? – kérdezem.
-  Én nem azért vagyok itt. Nehéz az élet.      Boldogulni kell valahogy. / ez is egy történet, látom szeret beszélgetni/.
-  Igen nehéz, de nem mindig.

Nyílik az ajtó egy magas férfi jön kifelé.

-  Ő már többször volt itt, tudom. – mondja a     fehérkendős asszony.
-  Honnan tudja? – kérdezem.
-  Csütörtökön mindig itt vagyok délután, jó meleg van.

Bemegy egy másik beteg. Kihallatszódik a fúrógép monoton zúgása.

-  Tényleg kíváncsivá tett, honnan tudja? Maga is jár kezelésre?
-  Nem, nem, hogy is mondjam. Tényleg van kedve beszélgetni velem?
-  Persze, mondja csak nyugodtan, ha már engem választott.
-  De tudja miért?
-  Nem tudom.
-  Azért, mert olyan kedves, közvetlen, vidám a hangja.
-  Óh! Köszönöm.

Amíg ezt megbeszéljük, kivesz a táskájából egy nagy, lapot. Rajta, órarend.

-  Látja kedves. Ez az én útmutatóm. Az unokámtól kaptam. A téli időszakra. Így nem keverem össze a lapokat. Kicsi, kevés a nyugdíjpénz nekem is. Variálok, mindig jár az agyam, mivel, hogy éljek jobban. Teljen erre is – arra is. Most meg jönnek az ünnepek. Szeretek ajándékozni.
-  Az órarend ezért van?
-  Nem, nem. Mutatom. Látja! Hétfő, bank: 10­-től – 15-ig. Kedd, rendelők: 10-től  - 15-ig. Szerda, posta, bevásárlás: 10-től – 15-ig. Csütörtök, gyógyszertár, könyvtár 10-től – 15-ig. Péntek, ma van, rendelő, vásárlás 10-től – 15-ig. Szombat, vasárnap a lányoméknál vagyok.
-  Értem. De ez miért? Bank, könyvtár…
-  Azért, mert én ezeken a helyeken melegszem, nem fázom. Melegedek! Érti? – közli mosolyogva.
-  Ja! Most már leesett. Így tud spórolni.
-  Okos maga, rájött. Reggel bejövök a busszal, azon is fűtenek, a többit tudja. Lassan maga következik. Ne féljen! Még biztosan találkozunk.
-  Szerintem is! – mondom – Minden jót kívánok!
-  Beszélgetnék még, de 15 óra van, lassan megy a buszom. Még beugrok a Svejkbe inni egy jó kávét. Ott jót főznek.  Nagyon kedves a kishölgy, nem spórol beletenni a kávét.
-  Viszontlátásra!

 

                      Tóth  Veronika

 

2017. december

 

Oldal: Még találkozunk.
Irkafirka - Veronika módra - © 2008 - 2025 - irkafirka-veronikamodra.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat