Elvették az illúziómat?
Július van kedd, hivatalos levelet kaptam. Tanfolyam indul. Itt a pontos cím, hogy hová kell mennem. Fel van sorolva több téma,foglalkozás. Nekem az egyik megtetszik. Ezen a héten csütörtökig lehet jelentkezni. Ott a helyem, jelentkezem.
Másnap rohanok a buszhoz.Tíz óra magasságában érek a helyszínre. Sokan vagyunk. Mint mindig. Itt is jó meleg van. Az információs pultnál közlik:
- Elsö emelet!
Itt is sokan vagyunk. Mindenféle korosztály. Telik az idő. Nincs megállás. Az ügyintézőknek sem rózsás ez a nap. Nincs nyugi. Az iroda ajtaja megállás nelkül ki-be csukódik. Csend van. De a hangfoszlányokból megtudom, párhónapig tart a tanfolyam és több pénzt kapnánk, mint a segély.
Sorra kerülök. Belépek az ajtón. Bent az irodában két hölgy dolgozik. Mire jelenkezett, melyik oktatásra?
- A családellátóra. De az mit jelent, mit takar?
- Házvezetőnő képzés.
- Köszönöm.
- De az már betelt!
- Ez komoly? Akkor minek maradjak?
Adja csak ide szépen a hivatalos iratait!-invitál az ügyintéző-lefénymásolom.
- Most ha betelt, akkor gyorsan elszálltak az illúzióim!
- Illúzió, az meg mi?-kérdezi a másik sorstársam, ő szintén az adatait mondja be.
- Az kell hogy legyen mindenkinek anélkül nincs fantázia, megszépíti a gondolatainkat. Reményt ad arra, hogy lesz még egzisztenciánk, munkánk.
Eközben visszakapom az irataimat. -Tudja mi telt be, a mai nap. - közli velem az ügyintéző.
Gondolataim le-föl cikáznak, futkosnak. A remény hal meg utoljára, jut eszembe.
- Értesitjük majd ha bejutott, hogyha megfelelt a feltételeknek.
Én is elköszönök.
- Viszontlátasra!
Tóth Veronika
2015.július