Irkafirka - Veronika módra

Oldalak (menü)

Nem tetszik - Borzasztónak tartom ezt az új életformát

Az első zimankós téli nap. Csörög az órám, fel kell kelnem. Nincs kegyelem.

Hajnal van, köd van, hideg van. Szerencsére közel lakom a busz pályaudvarhoz.Sietek.

Ezt a csendet egy női hang zavarja meg:

- Veronika! Te vagy az? Rég láttalak. Várjál egy picit, beszélgessünk.

Megállok. Közelít felém a hang tulajdonosa. Fekete kalap, fekete kabát, mosolygó arc. Hűha, jusson eszembe a neved - mondom magamnak.

Majd beugrik a neve.

- Katica, te vagy az? Te is jössz a buszhoz? Én is, a munkaügyibe megyek.

- Dehogy, én már ezt feladtam, ötven éves kor után nincs munka. Inkább gyűjtögetek, kukázok.

Ezt mondja nyugodtan, mosolyogva.

Bennem megáll az ütő. Jól hallottam ezt? Jól látok? Kukázik? Ez igaz?

- Látom meglepődtél, de ide jutottam.

- Azért vannak nálad ezek a zsákok?

- Igen, mindegyikbe más-mást gyűjtök. Kora hajnalban jövök, mire az ismerőseim mennek dolgozni végzek, így nem találkoznak velem. Engem ne sajnáljon egyikük sem.Ennivalót, ruhát, játékokat találok a kukákban. Nem is hinnéd miket. A ruhákat kimosom, eladom. Az ennivalókat oda adom egy állatokat tartó ismerősömnek. Egyedül élek, de igy van jól.

Csak állok, és bámulok, csodálom ezt a nőt, ezt az erőt, ezt a túlélési energiát.

- Mindig is feltaláltad magad, az iskolában is. Mindig voltak jó ötleteid.

- Jól van, jól van, örülök, hogy találkoztunk. Siessél le ne késd a buszt.

Tudom ez ismétélés, de véletlenül megint találkoztam az ismerősömmel, most már nem egyedül, hanem egy vele hasonlókorú, 50-es hölggyel mentek, a kukák felé - turkáltak. Én odamentem hozzájuk, de azt mondta ne segítsek semmiben. Menjek a fenébe, mert ( ....... ) foglalkozzak inkább magammal! Különben is , nem ismerjük egymást! 

Tóth Veronika