No Comment....

 

 

     Reggel van, május hónap. Zenél a telefonom, ébresztő, dallamozik lágyan.

     Tudom..., rögtön kiugrok az ágyból. Meg lett szervezve a napom, egy nap az egészségemért.

Nagyon fáj a kezem, a vállam. Még a télen ráestem. Kenegettem, borogattam, elmúlt.

Pár napja egyre érzékenyebb, jobban fáj. Nincs kecmec, irány az orvosi rendelő!

  Összeszedem magam. Az előszobában még egy pillantás, nézés a tükörbe. Rajzolok egy arcot. Szolid smink, farmer cucc, nézett vissza rám.

Oké, most ez van.

 

      A rendelőintézetben gyorsan elintézem a formaságokat. A harmadik emeleten van a röntgen, oda kell mennem.

Lifttel vagy gyalog? (morfondírozok)

- Jöjjön gyorsan, még beférünk! - hív szavaival egy mogorva arcú férfi.

- Jöjjön gyorsan kedves. - és kinyitja, kitámasztja a liftajtót.

Megfogadom a tanácsát, beugrok a liftbe.

 

      Kiszállunk a harmadikon mind a ketten. Tele a váró emberekkel. Van időm, nyugi!

Észreveszem az egyik sarokban van két üres szék. Valahogy úgy alakult, hogy megint mellém került az ötvenes "liftes" sorstársam. Lecsücsülünk a székre.

- Megint találkoztunk.

- Ühüm, kicsit érdekes. Gyorsabban telik az idő.

- Úgy úgy. Jaj,jaj, ....  Vannak gondok.

- Kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan. Jaj, jaj.  (" ebből story lesz...")

- Nagyon fáj valamije, hogy ennyire "jaj,jaj" van?

Rám néz, majd otthagy.

 

      Elmerülök a gondolataimban. Megint leül mellém.

- Meghallgat? Maga olyan kedvesnek néz ki, ezért elmondom a bánatomat.

- Nyugodtan, lehet tudok segíteni.

- Kezdve a közepén... Van két unokám, ikerfiúk, Milán és Márió. Olaszországban vannak, személyesen még nem találkoztam velük.

- Hogy, hogy?

- A lányom Gréti, érettségi után Pestre ment főiskolára. Örültünk az édesanyjával, sikerül az álma, divattervező lesz.

De ott van a "de". Megismerkedett egy olasz férfival aki majdnem velem egyidős.

- Ez nem probléma.

- Hogyne. Ékszerekkel foglalkozik, európában több üzlete is van.

Gréti csodaszép, magas lány. Hosszú barna haj, őzike szemek. Pont ez a férfi kellett neki....

Jött a hír, levél: Meghívó- Esküvő.

  Mire beletörődtünk az asszonnyal, kiderült nagyszülők leszünk. Itthon sírtunk, mikor felmentünk Pestre mosolyogtunk.

- De mi történt? - kíváncsivá tett.

- A manusz se szó, se beszéd, eladott mindent amilye volt, lakás, kocsi. Utaztak olaszba. Telefonon közölték velünk, üzleti ügy miatt kellett elköltözni.

   Ott születtek meg az iker unokáim. Én nem vagyok italozós tipus, de elkezdtem inni egy hónapon keresztül. Majd visszajött az eszem.

Mi bajunk lehet? Boldogok, mi is azok vagyunk a feleségemmel.

Telefonálás, skype .....

 

      Egy év múlva kb, vége lett a nagy szerelmüknek. Mondta Gréti az anyjának, el akar válni. Én a szívem mélyén örültem. nem baj, elválnak, de itt lesznek az unokáim.

   Ennek hat éve ... Azóta se láttam őket.

- Miért?

- A férj azt mondta nem válik! De ha mégis, a gyerekek maradnak!

Forgott velem a szoba, mikor ezt elmondta a lányom. Közölte: marad, a gyerekeit nem hagyja ott, nyugodjunk bele. Ha én kimennék hozzájuk, szemébe néznék ennek az embernek, és szétverném.

Maradok itthon, várom, hogy az unokáim nagykorúak legyenek. Addig maradnak a fotók. magyarul egy szót se tudnak. Ez van.

Mit szól hozzá?

  Elakadt a lélegzetem. Kinyögtem végül:

- No comment ...... (....)

 

 

 

 

 

 

2016. május                Tóth Veronika

 

 

Oldal: No Comment...
Irkafirka - Veronika módra - © 2008 - 2024 - irkafirka-veronikamodra.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat